Variációk egy témára – 55 m2-es lakóparki legénylakás nappalija

Szeretném megmutatni nektek egy 55 m2-es lakás nappalijának látványterveit, mely egy Budapesten épülő lakóparkban kerül majd kivitelezésre. Szigorúan ötletelési fázisban van a munka, elég sok még a kérdőjel, csak azt szerettem volna bemutatni, hogy közel ugyanazzal az elrendezéssel és bútorokkal, de különböző színvilággal és kiegészítőkkel mennyire eltérő hangulatokat lehet elérni ugyanabban a térben! 🙂

Hálószobák a legkülönbözőbb stílusokban :) (Biztosan mindenki talál közte kedvére valót! ;) )

Hálószobánk fontos szerepet játszik életminőségünk javításában, olyanná kell tehát alakítanunk, hogy elősegítse a nyugodt pihenést. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben hajtjuk álomra a fejünket, és mi az, amit ébredéskor először megpillantunk! Lehetőség szerint ne csináljunk belőle raktárat, és irodát sem! Nyomasztóan hathat a pihenésre vágyó emberre, ha a szeme előtt tornyosulnak a rá váró feladatok.

Persze nem mindenkinek van lehetősége a nappaliban, vagy éppen egy külön kis helyiségben kialakítani az otthoni irodáját, de abban az esetben is igyekezhetünk a megfelelő praktikákkal jól elszeparálni, “láthatatlanná” tenni a munkaállomást, ha a hálószobában jut csak hely neki. Fontos, hogy az iratokat, és minden egyebet, ami a munkánkhoz kell, el tudjunk rejteni praktikusan kialakított fiókokban/szekrényekben. Ha ezekbe mindig elpakolunk, amikor nincs rájuk szükségünk, akkor lefekvéskor már csak egy rendezett asztal látványa fogad, rajta maximum egy számítógéppel, esetleg egy tolltartóval. Ha van hozzá helyünk, szekrénybe is építhetjük a kis irodánkat, amire egyszerűen csak rá kell csukni az ajtót a munka végeztével.

Az sem túl kellemes érzés, ha annyi cuccot felhalmoztunk az évek alatt, hogy a hálószobai szekrények tetejéről szinte a nyakunkba borul a rumli :/ Sajnos tapasztalatból beszélek, mert jelenleg albérletben lakunk, amíg elkészül a kis házikónk felújítása, és mindenhol doboz doboz hátán van a lakásban, amit már nagyon úúúúúúútálok! 🙁 Egy költözés kiváló alkalom lesz arra, hogy kiselejtezzem a sok felesleges holmit, és ne vigyünk már mindent magunkkal 🙂 Számos remek tippet, listát lehet találni magyar nyelven is, sok cikk született már a témában, hogy milyen elvek mentén álljunk neki a lomtalanításnak otthonunkban, hogy módszeresen megszabadulhassunk a számunkra már feleslegessé vált tárgyaktól. És még költözni sem kell hozzá feltétlenül! 😉

És most nézzük a gyönyörű fotókat! 🙂

Fotótapéta

Forrás: amazon.es
Forrás: real.de
Forrás: picclick.de
Forrás: amazon.de
Forrás: bilderwerten.de
Forrás: www.wall-art.de
Forrás: Home Styling
Forrás: Worthminer

Falburkolatok (textil, fa és fém)

Forrás: HomeDSGN

Forrás: pinwin
Forrás: Guia para Decorar
Forrás: Béhance
Forrás: Lodgers
Forrás: Homedit
Forrás: v-procese
Forrás: myhome
Forrás: Country Days

Romantikus

Forrás: I heart Shabby Chic
Forrás: DigsDigs
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: DigsDigs
Forrás: Aiken House & Gardens

Gipszkarton

Forrás: VivaDecora
Forrás: Decorfacil
Forrás: Tuacasa

Tetőtér

Forrás: Homedit
Forrás: Home Designing
Forrás: Home Designing

Különlegességek

Forrás: Tao of Sophia
Forrás: Home Adore
Forrás: Guia para Decorar
Forrás: Decor Puzzle
Forrás: Blog Home Luxo
Forrás: Popsugar
Forrás: Corner
Forrás: Corner
Forrás: Criado por CasaPRO
Forrás: V8 Hotel
Forrás: Home Design Lover

És a te hálószobád milyen? 🙂 Küldj róla fényképet üzenetben, vagy mutasd meg nekünk a facebook csoportban! 🙂

Női birodalom a kertben, avagy “She Shed”! :)

Csajok, hölgyek, asszonyok, ki ne vágyna közülünk egy saját kis “nyugalom szigetére”, ahol minden habos-babos, csipkés, cukormázas, fagyi színű dekorálási vágyunkat kiélhetjük pasik beleszólása vagy rosszallása nélkül, és ahova elvonulhatunk egyedül egy kicsit olvasni, kézműveskedni, vagy épp a barátnőkkel összejönni egy jó kis traccspartira?! 😉 Persze, mindenkinek ízlése válogatja, hogy mi a szíve vágya, valaki inkább a visszafogottabb, letisztult, nyugodt környezetre vágyik, és van, aki a vad színekre, a bohém légkörre, de a lényeg ugyanaz: kell egy kis kuckó, ami csak a miénk! 🙂 <3

A szerencsésebbeknek megadatik egy külön helyiség a házban/lakásban, vagy épp egy különálló kis házikó a kertben, ami lehet új építésű, kifejezetten a fent említett célból, vagy kiválóan alkalmas lehet még erre egy jobb napokra érdemes régi fészer 🙂 Itt és most mutatok nektek néhány kiváló példát! 🙂

A név eredete

A “shed” angol kifejezés magyarul annyit tesz: csűr, pajta, viskó, a “she” pedig a női nemre utal. A mára már szenvedélyemmé vált Pinterest-es kutakodásaim során fedeztem fel, hogy külön fogalommá vált a “she shed”, ami valószínűleg onnan ered, hogy külföldön számtalan példát találni ezekre a felújított, ill. új építésű női birodalmakra, és szinte egytől egyig fából készültek 🙂

http://www.bhg.com/decorating/makeovers/before-and-after/two-sheds-multiple-storage-solutions/#page=2
Forrás: Better Homes and Gardens
(előtte-utána, szinte rá sem lehet ismerni! 🙂 )

Kreatív kuckó, iroda

Forrás: Love’s 
(modern, letisztult, praktikus, és a kék árnyalatoknak köszönhetően igazán hűsítő hangulat a forró nyár közepén! 🙂 )

Forrás: Pebble Grey Blog
(tökéletes hely pl. a családi vállalkozás könyvelésének vezetéséhez, vagy éppen blogíráshoz! 😉 )

Kertészkedés stílusosan! 🙂

Forrás: Living Locurto
(egyszerű, de nagyszerű pink álom, ahol jól megfér egymás mellett néhány szerszám, és a kis pad, ahová leülhet a fáradt kertész egy jó kis könyv mellé 🙂 )

Forrás: Small Garden Love
(a kert dísze lehet bármilyen fészer, ha szépen lefestjük, és dekoráljuk növényekkel, meg színben egymáshoz passzoló kiegészítőkkel 🙂 )

Forrás: Sarah-Jane down the Lane
(a fenti képen egy kiszuperált régi fa lakókocsi látható új szerepben 🙂 )
Forrás: Pinterest
(Egészen különleges hangulata van ennek a házikónak a frissen festett pink felületekkel, és az évek alatt megkopott deszkákkal. Nem az a lágy, csajos verzió, mint amikor fehérrel kombinálják a rózsaszín árnyalatait, nekem inkább amolyan boszis hangulat jut róla eszembe 🙂 )

Csak a pihenés! 🙂

Forrás: House to Home
(klasszikus angol stílusban berendezett bájos kis kerti menedék 🙂 )

Forrás: 100 things 2 do
(csupa fény házikó egy kis csajos csevejhez 🙂 )

Forrás: House to Home
(romantikus, virág mintás textilek pasztell falak között 🙂 )

Forrás: House to Home
(milyen egyszerű néhány kék-fehér csíkos textillel otthonunkba varázsolni a tengerpart hangulatát! 🙂 )

Természetesen, akinek nincsen lehetősége a külön szobára/épületre, az is megvalósíthatja ezt kicsiben, pl. egy “titkos” beépített szekrénnyel, aminek az ajtaját kinyitva felbukkan mondjuk egy asztalka, sok kis mütyürös polccal körülvéve 😉 Ezekre is hozok majd egyszer példákat! 🙂

Mielőtt valaki a fejemhez vágná, hogy könnyen dobálózom itt külföldi példákkal, ahol mindig süt a nap, jelzem, tisztában vagyok vele, hogy hazánkban sokkal nagyobb skálán mozog az időjárás, és jóval ellenállóbbá kell tenni ezeket a kerti építményeket, de nem lehetetlen! 🙂 Ha valaki télen is használni szeretné a kis kuckóját – nyilván többlet költséggel -, természetesen megoldható a szigetelés és a fűtés is, épp úgy, mint a komplett családi házaknál.

Ha van olyan, akinek már ott áll a kertjében a tökéletes kis birodalom, kérem, ossza meg velünk a képét, izgatottan várjuk! 🙂

Éljenek a színek!!! :)

Imádom a nyarat és az élénk színeket! 🙂 Nagyon tetszik, amikor a házak kívülről nem fakó vakolatot kapnak, hanem élénk színekben pompáznak, főleg amikor faburkolatosak, mint az alábbi példák is, amiket hoztam nektek 🙂 Jó, persze meg van ennek is a helye, főként a tengerpartokon jellemző, de azért máshol is üde színfolt lehet egy-egy példány 🙂

Forrás: Art Ekstrax
Remélem, hogy kicsit sikerül mindenkinek visszaidézni a nyár melegét az egyre hűvösödő időben 🙂


Pin It on Pinterest