Előtte-utána #03 – egy Csipkerózsika álomból felébresztett ház! :)

Szeretném bemutatni nektek azt a házat, amely már rengetegszer szembejött velem az interneten, és beleszerettem a hangulatába! 🙂 A helyszín Kalifornia, a tervező John Gidding. Adott egy unalmas, fehér kis házikó, mely megbújik a fák és bokrok mögött, aztán jött valaki, aki látott benne fantáziát, és csodát művelt! 🙂 A ház életre kelt, és szégyenfolt helyett dísze lett az utcának, ahol áll 🙂

Forrás: HGTV
(igazi kis meseház lett belőle! 🙂 )

Nézzük csak meg a részleteket:

  •  Először is “láthatóvá” kellett tenni a házat, azaz újra tervezni a kertet, és megszüntetni az őt kitakaró fákat. Félreértés ne essék, én is nagyon szeretem a növényeket, és mindig fáj a szívem értük, de az sem jó szerintem, ha megvesz valaki egy házat, és meghagy mindent növényt úgy, ahogy van, mert egyszer valaki odatette, és sajnálná “elpusztítani”, pedig ő máshogy képzelné el a saját udvarát. Szerintem az a jó megoldás, ha tervezünk egy kicsit, megnézzük, mi az, ami még belefér az elképzeléseinkbe, az maradhat, aztán más helyeken, más formában, más növényekkel létrehozzuk álmaink kertjét, ami a MI SZÁMUNKRA TÖKÉLETES! 🙂 Ebben az esetben is a fákat ugyan kivágták, viszont ültettek egy csomó virágot a valószínűleg kihasználatlan füves placc helyére.
  •  Ha jól megnézzük, a bejárati ajtón és a lépcsőn kívül nem cseréltek ki semmit a homlokzaton, csak átfestették a falakat, meg a kéményt. Ennek a világos szürke árnyalatnak köszönhetően már nem olyan hangsúlyos a kémény, nem “nyomja agyon” a házat. Az egységes dizájn kialakítása érdekében az új lépcsőt is szürkére festett téglával szegélyezték.
  •  A bejáratot eddig egy elég érdekes szögben lehetett megközelíteni, szinte el volt rejtve teljesen, most pedig ezzel az új kékeszöld színű ajtóval, ill. a kiszélesített lépcsővel hívogatja az embert 🙂 (Persze reméljük, hogy csak a vendégeket, és nem pedig a betörőket… :/ 🙂 ) Továbbá építettek a bejárat fölé egy pergolát, amely jelen esetben legfőképp dekorációs célokat szolgál, de napállástól függően még némi árnyékot is adhat a mellette lévő szobának.
  •  A falak pasztell sárga színe is sokkal barátságosabbá teszi a házikót, és a fehérrel ill. szürkével párosítva igazán friss és modern lett! 🙂

Női birodalom a kertben, avagy “She Shed”! :)

Csajok, hölgyek, asszonyok, ki ne vágyna közülünk egy saját kis “nyugalom szigetére”, ahol minden habos-babos, csipkés, cukormázas, fagyi színű dekorálási vágyunkat kiélhetjük pasik beleszólása vagy rosszallása nélkül, és ahova elvonulhatunk egyedül egy kicsit olvasni, kézműveskedni, vagy épp a barátnőkkel összejönni egy jó kis traccspartira?! 😉 Persze, mindenkinek ízlése válogatja, hogy mi a szíve vágya, valaki inkább a visszafogottabb, letisztult, nyugodt környezetre vágyik, és van, aki a vad színekre, a bohém légkörre, de a lényeg ugyanaz: kell egy kis kuckó, ami csak a miénk! 🙂 <3

A szerencsésebbeknek megadatik egy külön helyiség a házban/lakásban, vagy épp egy különálló kis házikó a kertben, ami lehet új építésű, kifejezetten a fent említett célból, vagy kiválóan alkalmas lehet még erre egy jobb napokra érdemes régi fészer 🙂 Itt és most mutatok nektek néhány kiváló példát! 🙂

A név eredete

A “shed” angol kifejezés magyarul annyit tesz: csűr, pajta, viskó, a “she” pedig a női nemre utal. A mára már szenvedélyemmé vált Pinterest-es kutakodásaim során fedeztem fel, hogy külön fogalommá vált a “she shed”, ami valószínűleg onnan ered, hogy külföldön számtalan példát találni ezekre a felújított, ill. új építésű női birodalmakra, és szinte egytől egyig fából készültek 🙂

http://www.bhg.com/decorating/makeovers/before-and-after/two-sheds-multiple-storage-solutions/#page=2
Forrás: Better Homes and Gardens
(előtte-utána, szinte rá sem lehet ismerni! 🙂 )

Kreatív kuckó, iroda

Forrás: Love’s 
(modern, letisztult, praktikus, és a kék árnyalatoknak köszönhetően igazán hűsítő hangulat a forró nyár közepén! 🙂 )

Forrás: Pebble Grey Blog
(tökéletes hely pl. a családi vállalkozás könyvelésének vezetéséhez, vagy éppen blogíráshoz! 😉 )

Kertészkedés stílusosan! 🙂

Forrás: Living Locurto
(egyszerű, de nagyszerű pink álom, ahol jól megfér egymás mellett néhány szerszám, és a kis pad, ahová leülhet a fáradt kertész egy jó kis könyv mellé 🙂 )

Forrás: Small Garden Love
(a kert dísze lehet bármilyen fészer, ha szépen lefestjük, és dekoráljuk növényekkel, meg színben egymáshoz passzoló kiegészítőkkel 🙂 )

Forrás: Sarah-Jane down the Lane
(a fenti képen egy kiszuperált régi fa lakókocsi látható új szerepben 🙂 )
Forrás: Pinterest
(Egészen különleges hangulata van ennek a házikónak a frissen festett pink felületekkel, és az évek alatt megkopott deszkákkal. Nem az a lágy, csajos verzió, mint amikor fehérrel kombinálják a rózsaszín árnyalatait, nekem inkább amolyan boszis hangulat jut róla eszembe 🙂 )

Csak a pihenés! 🙂

Forrás: House to Home
(klasszikus angol stílusban berendezett bájos kis kerti menedék 🙂 )

Forrás: 100 things 2 do
(csupa fény házikó egy kis csajos csevejhez 🙂 )

Forrás: House to Home
(romantikus, virág mintás textilek pasztell falak között 🙂 )

Forrás: House to Home
(milyen egyszerű néhány kék-fehér csíkos textillel otthonunkba varázsolni a tengerpart hangulatát! 🙂 )

Természetesen, akinek nincsen lehetősége a külön szobára/épületre, az is megvalósíthatja ezt kicsiben, pl. egy “titkos” beépített szekrénnyel, aminek az ajtaját kinyitva felbukkan mondjuk egy asztalka, sok kis mütyürös polccal körülvéve 😉 Ezekre is hozok majd egyszer példákat! 🙂

Mielőtt valaki a fejemhez vágná, hogy könnyen dobálózom itt külföldi példákkal, ahol mindig süt a nap, jelzem, tisztában vagyok vele, hogy hazánkban sokkal nagyobb skálán mozog az időjárás, és jóval ellenállóbbá kell tenni ezeket a kerti építményeket, de nem lehetetlen! 🙂 Ha valaki télen is használni szeretné a kis kuckóját – nyilván többlet költséggel -, természetesen megoldható a szigetelés és a fűtés is, épp úgy, mint a komplett családi házaknál.

Ha van olyan, akinek már ott áll a kertjében a tökéletes kis birodalom, kérem, ossza meg velünk a képét, izgatottan várjuk! 🙂

Karácsonyfák, minden mennyiségben és színben!!! :)

Gyűjtöttem nektek karácsonyfa ötleteket a legkülönbözőbb színekben és stílusokban, természetesen a teljesség igénye nélkül 🙂 Jó nézelődést! 🙂

A sok évnyi karácsonyfa díszítés után arra jöttem rá, hogy jobban tetszik, ha izzósorból inkább csak sima, meleg fehér fényű kerül fel a fára, mert a színes díszeket megvilágítva úgyis különleges lesz a hatás, és nincs szükség a színes izzókra, mert sokszor azok túlságosan elnyomják a többi fényt és díszt. Idén e logika mentén igyekszem díszíteni a fánkat, bár ezúttal már egy teljesen új szempontot is figyelembe kell vennem (szerencsére! 🙂 ), konkrétan azt, hogy gyerekbiztos legyen a fa, hiszen a mi kis örökmozgónk mellett nem egyszerű megoldani az ilyesmit! 😀 Már annyira várom a csillogó tekintetét, ahogyan majd a karácsonyfákat fogja nézni ámuldozva, mint ahogyan azt már számtalan gyermeknél tapasztaltam a környezetünkben 🙂 <3

Most pedig nézzük a karácsonyfákat!!! 🙂 Először is itt egy klasszikusabb, piros-fehér és arany színekkel díszített fa:

Forrás: Peachy Peaches

Klasszikus színek, ezúttal svéd stílusban:

Forrás: Karin Lidbeck-Brent
(Barátságos, meleg hangulat 🙂 )

Vannak olyanok (mint én is 🙂 ), akik képtelenek 1-2 szín mellett letenni a voksukat, ezért a teljes színskála felhasználásával díszítik fel karácsonyfájukat, íme néhány ezek közül (na jó, az enyém nem szokott ennyire jól kinézni, de azért nagyon szeretem 🙂 )

Forrás: Lines Across
(Vegyes színek, de szivárványos elrendezésben 🙂 )

Forrás: Maria Killam
(Modern, neonos színvilág, nekem ez a vonal is tetszik 🙂 )

A kék és türkiz árnyalatok szerelmesei valami hasonlót is alkothatnak 🙂

Forrás: Style Estate

Forrás: Style Estate

Forrás: Style Estate

Forrás: Decoholic

Forrás: Bower Power

Fehér és ezüst díszítés:

Forrás: The TomKat Studio

Forrás: Priscillas
(Egy komplett várost építettek fel a fa körül! 🙂 )

1-1 csajos, lila és rózsaszín tipp 🙂

Forrás: HubPages

Forrás: My Christmas

Egy zöld-ezüst verzió 🙂

Forrás: Queenbee1924

Eléggé meghökkentő és rendhagyó számomra ez a próbababával ötvözött karácsonyfa, de biztosan van, akinek az otthonában jól mutatna 🙂

Forrás: The Mannequin Madness Blog

Nem csak a dekoráció színét választhatjuk meg a legkülönfélébbek közül, hanem maga a fa (természetesen mű!) is eltérhet a megszokott zöld színtől. Személy szerint nem vagyok túl nagy híve ennek, de nagy ritkán azért látok 1-2 egész szép példányt, többnyire fehér színűeket, mert azt még valahogy el tudom fogadni, mivel hajaz a hó fehérségére, ami a szabad ég alatt beborítja a fákat.

Forrás: two twenty one

Forrás: Style Estate
(Különleges megoldás a díszeket színek szerinti sávokba rendezni a fán, de szerintem nem rossz 🙂 )

Forrás: Style Estate

Forrás: Stay at Home Mum

Forrás: Canadian Living
Forrás: Style Estate

Forrás: Style Estate

Forrás: Stay at Home Mum

Forrás: Karin Lidbeck-Brent

Forrás: Family Holiday

Forrás: Pinterest

Forrás: Pinterest

Forrás: Stay at Home Mum

És íme a számomra abszolút giccs kategória pár képviselője, amelyek elkövetőinek igazán szólhatott volna valaki, hogy a kevesebb néha több… 😉 (Persze az előző kategóriából is ide sorolható szinte mind 🙂 )

Forrás: Style Estate
(Szeretem a hóembereket, na de ennyit egyetlen fára feltenni, és ilyen mennyiségben?! 😀 )

Forrás: Style Estate
(Cukormáz mindenhol…)

Forrás: Style Estate
(A klasszikus színvilága, és egyes elemei tetszenek ugyan, de már ki se látszik a fa!!! :/ )

Forrás: Style Estate
(Ezt már értelmezni se tudom, hogy mit akarhatott az alkotó azokkal a majmokkal?! 😀 Ráadásul a kanapé kárpitjával egymás mellé állítva végképp káosz az egész, elnyomják egymást.)

Forrás: Style Estate

Forrás: Style Estate
(Vajon mit keres a páva a karácsonyfa tetején? :/ )

Forrás: Decoholic

A sor végére pedig pár alternatív karácsonyfa ötlet:

Forrás: Style Estate

Forrás: Hank & Hunt

Forrás: not martha

Forrás: Martha Stewart

Örömmel várom a ti kedvenceitek képét is! 🙂

Shabby Chic – hódít az angol vidéki romantika! :)

A “shabby” azt jelenti, hogy kopott, ócska, viseltes, a “chic” pedig azt, hogy elegáns, stílusos. Kopott eleganciaként szokták emlegetni. Jelentésében ugyan ellentétes a két szó, de ebben a stílusban mégis kitűnően megférnek egymás mellett, kiegészítik egymást. Az angol vidéki otthonok eleganciáját és romantikáját csempészik bármely XXI. századi lakásba, házba.

Forrás: Finally White

A Shabby Chic (ejtsd: [sebi sik]) lakberendezési stílust Rachel Ashwell (a World of Interiors magazin újságírója, egy átlagos amerikai háziasszony) teremtette meg.
Rachel Londonban nőtt fel, édesapja régi könyvritkaságokkal kereskedett, édesanyja pedig antik babákat újított fel. Sok időt töltött szüleivel bolhapiacokon, ahol megtanulta, hogyan köthet jó üzleteket. 19 évesen Kaliforniába ment, itt ismerkedett meg későbbi férjével. Gyermekei még kicsik voltak, amikor már el is váltak.
 Otthonukat csinosítgatta garázsvásárokon szerzett holmikkal, melyeket fehérre festett, majd csiszolt és koptatott. Kiegészítette őket romantikus textíliákkal, valamint szép, de ugyanakkor praktikus tárgyakkal. Barátai figyelmét felkeltették a bolhapiacos szerzeményei, és ezen felbuzdulva 1989. augusztusában megnyitotta első üzletét a kaliforniai Santa Monica-ban, mely azóta hálózattá fejlődött. Nem reklámozta vállalkozását, de termékei eljutottak ismert emberek otthonaiba, és onnantól már egyenes volt az út a sikerhez. Egy újságíró tanácsolta neki, hogy írjon könyvet, melyet azóta sok másik követett. 1999 és 2003 között saját tévéműsora is volt. Stílusa a védjegyévé vált, és ismertté tette őt világszerte.

A Shabby Chic stílustól távol állnak az új és modern dolgok, a régi értékek megőrzésére törekszik. Kerüli a tökéletességet, a szimmetriát, a szabályosságot, inkább a hanyag elegancia jellemző rá. Fő szempont a kényelem és a praktikum, a látvány nem mehet ezek rovására. Nem halmoz fel sok felesleges dísztárgyat, mégis különleges hangulatot teremtenek a jól megválasztott kiegészítők. Romantikus, meghitt, de ugyanakkor bohókás hangulatot árasztanak az ily módon berendezett enteriőrök. Tágas, szellős, letisztult terek létrehozására törekszik, a zsúfoltság és a sok “kacat” inkább a Vintage stílusra jellemző.

Forrás: DigsDigs

A bútorok elnyűtt, koptatott jellegűek, kecsesek és elegánsak (a régi Bonanza bútorcsalád elemei kitűnően megfelelnek a felújításhoz, tökéletes választás lehet az Annie Sloan Chalk Paint festékcsalád). Jellemzően fehér színűek. Nem kell feltétlenül az összes darabot koptatni, nem szabad túlzásba esni! Bútorgarnitúrák helyett inkább egyedi darabok alkotják a berendezést (garázsvásárokon, bolhapiacokon nem túl gyakoriak a garnitúrák, minden bútordarab, mely megvásárlásra kerül, egy szerelem! 🙂 ), az egységes fehér színük teremti meg a kellő összhatást.
Ha a bútor egyszerűbb vonalvezetésű, akkor a kiegészítők lehetnek elegánsabbak, és fordítva (n forduljunk át giccsbe!). A kanapé legyen kárpitozott, és tegyünk rá díszpárnákat, a legkülönbözőbb huzatokkal. A székekre is kerülhet huzat.

Forrás: DigsDigs

A stílus jellemzői a mázolt, lakkozott, repedezett felületek, néhol rozsdafoltok és foszló anyagok. A padló lehetőleg fából van, és szintén fehérre festett, illetve koptatott. A falon lehet fehérre mázolt lambéria, vagy mintás tapéta. A bútorokon és kiegészítőkön bátran alkalmazhatjuk a decoupage technikát! 🙂


Sok textíliát használ, de szőnyeget szinte soha, inkább függönyöket, ágytakarókat és díszpárnahuzatokat. Drága, nehéz textilek helyett könnyed (len)vászon, pamut, esetleg némi tüll. Fodros, csipkés, virágos, pöttyös, kockás, csíkos mind jöhet! 🙂 A mintákat bátran keverhetjük, csak maradjunk a visszafogott színeknél. A textileket úgy öregíthetjük, ha befestjük őket teával. Bolyhos, puha, kötött anyagokkal fokozhatjuk a kényelmet, a melegséget. Rózsás és szíves minták is megjelennek csészéken, tányérokon, textileken, bútorokon, tapétán.

Nőies, pasztell és fagyi színeket használ (halvány rózsaszín, türkiz, menta), valamint a fehér árnyalatait, bézst és ekrüt. Az uralkodó fehér mellett azért van szükség a színekre, hogy elkerüljük a steril, rideg összhatást. Némi óarannyal és ezüsttel kiegészíthető.

Forrás: Amy Antoinette

Dekorációként szolgálhatnak régi, megkopott használati tárgyak (pl. kancsó, csésze, porcelán tányér, szódás szifon, faládika, csipketerítő, viharlámpa), melyek új funkciót is kaphatnak, pl. az öntözőkannába tehetünk virágcsokrot (elsősorban rózsát, fontos a friss virág a lakásban!), vagy éppen régi újságokkal kitapétázhatjuk a vitrin hátfalát. Kristály csillár, gyertyatartók, festmények, antik, patinás ajtó vagy ablak falra akasztva képkeretként vagy polcként, mind-mind jó választás lehet 🙂 Kisebb asztali lámpákat is elhelyezhetünk, fehér lámpatesttel, és fehér, pasztell vagy virágmintás lámpaernyővel.

Shabby Chic stílusú konyhában a szekrényajtók helyét átveszik a függönyök, a hálószobában pedig elhelyezhetünk régi fésülködőasztalt, porcelán mosdótálat kancsóval, illetve választhatunk díszesebb fejtámlát az ágyhoz.

Forrás: DigsDigs

Bolhapiacok és régiségboltok mellett manapság számtalan különleges és felújításra,”új életre” váró bútort, illetve kiegészítőt találhatunk az internetes aukciós oldalakon.

Napjainkra már meglehetősen keveredtek a stílusok, kevés a tisztán egy-egy stílusnak megfelelően berendezett enteriőr, de ez igazából nem is probléma, ha hangulatos lesz a végeredmény 🙂 Van, aki a Shabby Chic-től elmegy a romantika irányába, több rózsaszínnel és virágos porcelán csészék tömkelegével, van aki pedig inkább rusztikusabbra, puritánabbra veszi a figurát, és több natúr fa felületet alkalmaz, minimális mennyiségű, és kevésbé díszes dekorációval. Az a fontos, hogy mindenki megtalálja és megteremtse maga körül a saját egyedi stílusát, ami az ő és a családja számára a legmegfelelőbb! 🙂

Forrás: DigsDigs


Legközelebb a Vintage stílusról lesz szó! 🙂

 

Pin It on Pinterest