Teljesen véletlenül, a Shabby Chic stílus utáni kutakodás közben bukkantam rá a napjainkban oly divatos felirat pár mondatos történetébe. Elkezdett érdekelni, hogy valójában honnan is ered, és most összefoglalom nektek, hogy mire jutottam 🙂

A II. világháború kitörésekor, 1939-ben az angol kormány készített egy három részből álló plakátsorozatot, amellyel lelkesíteni szerették volna a lakosságot, és erőt adni az embereknek. Egységes és könnyen felismerhető dizájnra törekedtek, ezért esett a választásuk a mára már jól ismert betűtípusra és a fehér betűkre. Csak a háttér színe tért el egymástól a három plakáton. Mindegyiken szerepelt VI. György koronája, ezzel akarták jelezni, hogy hivatalos, állami kiadványról van szó.

Az első két plakátot országszerte kiragasztották buszmegállókban, üzletek kirakataiban, hirdetőtáblákon, és szórólapként is osztogatták őket.

Az első plakátból 400.000 példányt nyomtattak, és a következő szöveg állt rajta:

“Freedom is in peril. Defend it with all your might.” (Veszélyben a szabadság, minden erőddel védelmezd!)

Forrás: Vox Humana

A második plakátból 800.000 példány készült:

“Your courage, your cheerfulness, your resolution will bring us victory” (A te bátorságod, a te jókedved, a te eltökéltséged vezet minket győzelemre.)

 Forrás: Vox Humana

A harmadik plakát, amely napjainkra világhírre tett szert, 2.500.000 példányban készült el, de végül nem hozták nyilvánosságra akkoriban, mivel arra az esetre tartogatták, ha Németország megtámadja Nagy-Britanniát, ami soha nem következett be.

“Keep calm and carry on” (Maradj nyugodt és folytasd)

Köztisztviselők találták ki a szlogeneket, nem köthetőek konkrét személyhez.

Sokáig úgy hitték, hogy a plakátok többségét megsemmisítették a háború végén, 1945-ben. Pár eredeti példány még fellelhető egyes múzeumokban.

A plakátra 2000-ben talált rá a tulajdonos házaspár (Stuart és Mary Manley) egy Barter Brooks nevű angliai antikváriumban, egy régi könyvben. Mivel nagyon megtetszett nekik a kép, bekereteztették, és kiakasztották az üzlet falára. A vásárlóik kérésére sokszorosították, és árusítani kezdték.

Itt megnézhettek egy kis videót a sztoriról angol nyelven:

Hamarosan a brit kórházi nővérek nem hivatalos mottójává vált, és kikerült a kórházak nővérszobáinak falára. Napjainkra végeláthatatlan az átiratok száma, illetve megjelenési módja (ajándéktárgyak, ruhák, dekorációk stb.). Az alábbi linkeken te is egyszerűen elkészítheted a magad verzióját! 🙂

The Keep Calm-o-Matic
Keep Calm and Carry On

Ha Ti is tudtok hasonlóan érdekes történetet, amely köthető a lakberendezéshez, örömmel várom! 🙂

Kíváncsi vagyok az általatok készített “Keep Calm” verziókra is! 🙂

Pin It on Pinterest

Shares